Menü Bezárás

Egyesület

KASSANDRA B.e.

1987 óta

Vezérvonalunk

A Kassandra Egyesület 1987-ben alakult és fenntartója egy Szaktanácsadó Irodának, amely sokrétű ajánlataival mindazokat az embereket támogatja, akik szexmunkával foglalkoznak. Ez az egyetlen olyan Egyesület és Tanácsadó Iroda, amely a Bajorországban tevékenykedő szexmunkások számára önsegélyböl alakult ki. A fontos döntéseket a taggyűlés hozza meg. Harmadik személyek iránt az Egyesületet az igazgatóság képviseli.

A Kassandra b.E. munkájának alapelve a prostitúciónak, mint a társadalom részének való elfogadása. Ennek értelmében egyértelműen megkülönböztetésre kerül a prostitúció mint díjazás ellenében nyújtott szolgáltatás, a szexualizált erőszak, a kizsákmányolás és az emberkereskedelem. Szexmunka alatt felnőtt személyek között kölcsönös egyetértésben végzett cselekvést értünk.

A Kassandra b.E. következetesen lép fel a szexmunkások diszkriminációjának és kriminalizációjának megszüntetése, valamint azok munka- és életkörülményeinek javitása érdekében. Továbbá a szexmunkások más üzletágban dolgozókkal szembeni jogi egyenlősége, a közvélemény érzékennyé tevése és társadalmi elfogadottsága a szexmunkások érdekeinek tekintetében.

Mi szolgáltatónak tekintjük magunkat mindazok számára, akik a prostitúcióra vonatkozó speciális kérdésekben tanácsot keresnek. Intézményünk minden szexmunkát végző ember számára nyitott függetlenül annak szexuális orientációjától, származásától és etnikai hovatartozásától.

Ezen a speciális területen nyújtott professzionális tanácsadói tevékenységünket más intézmények, irodák és hatóságok felé is rendelkezésre bocsátjuk.

A Kassandra b.E. Tanácsadó Iroda tevékenysége a szexmunkát végző emberek életkörülményein és igényein orientálódik.

Az ügyfelek szükség szerint (részben név nélkül) kapnak információt, tanácsot, támogatást, stabilitást és kiséretet a szakszerű munkavégzéshez. A Tanácsadó Iroda munkája arra irányúl, hogy az ügyfelek magabiztos, önálló döntéseket hozzanak, egyéni probléma megoldó tevékenységet fejlesszenek ki, továbbá képesek legyenek életkörülményeiket és terveiket a legnagyobb mértékben önállóan kialakítani. Szükség esetén segítséget nyújtunk más szakirodák felkeresésére is.

A kulturális mediáció segítségével számításba vesszük a nagyszámú migrációs háttérrel rendelkező szexmunkást. A tolmácsok segítséget nyújtanak elsősorban a jobb kapcsolatfelvételhez, megértéshez és a kulturális különbözőség legyőzéséhez. A migránsok integrációja a tanácsadói munka egyik célja/eredménye.

A szexmunkásokkal szembeni tiszteletteljes, nem gyámkodó alapállás előfeltétele a bizalmas és eredményes együttműködésnek. Ezt a tevékenységet egyéni prostitúciós gyakorlattal rendelkező személyek bevonásával segítjük elő.

A Kassandra b.E. különböző hálózatok, bizottságok és munkacsoportok része. Annak érdekében, hogy ügyfeleinknek átfogó támogatást és tanácsadást biztosíthassunk szoros és jó kapcsolatot tartunk fenn helyi és nem helyi támogatási rendszerekkel és szervezetekkel.

Az adatvédelem és titoktartási kötelezettség betartása természetes számunkra.

A hozzánk eljuttatott adományokkal és közpénzzel felelősségteljesen járunk el, a kiadásokról és bevételekről pontos elszámolást vezetünk.

Tevékenységünk minőségét minőségirányítás biztosítja.

Történetünk

A Kassandra b. E. előtörténete

1987

Az egész világon tombol az AIDS-hisztéria. Még nincsenek gyógyszerek. Sok ember fél. Bajorországban elrendelik a kötelező AIDS tesztet azok számára, akiknél a fertőzés veszélye a legnagyobb (“fertözesgyanusitottak”). Az AIDS fertőzöttség (és más szexuális úton terjedő betegség) ellentétben más fertőzésekkel pl. tuberkolózis vagy kanyaró megelőző magatartással (= óvszer használata) viszonylag egyszerűen elkerülhető. Ennek ellenére elsősorban a prostituáltaknál a legnagyobb a fertőzés veszélye, ezért őket rendszeresen felülvizsgálják (alkalmanként a kábítószer-használókat is). A prostituáltak diszkrimináltnak érzik magukat. Azt állítják: ők szakszerűen dolgoznak, az ügyfeleiktől megkövetelik az óvszer használatát – bennünket nem érint jobban az AIDS fertőzés veszélye mint más embereket!

A kötelező AIDS teszttől való távol maradást rendőrség által történő előállitással és kényszerítéssel hajtják végre. AIDS-teszten túlmenően szifilisz vizsgálatot is végrehajtanak, valamint hüvelykenetet is – annak megtagadása esetén az érintettek akarata ellenére is kenetet vettek.

Ezzel párhuzamosan a nyilvános egészségvédelem kifejlesztette a mindenki számára név nélkül végrehajtható (és önkéntes) AIDS-tesztet.

A KASSANDRA b.E. megalakulásának története

1987

Elég volt! Mi megszervezzük magunkat! Egy jó tucatnyi prostitúcióban dolgozó, valamint más foglalkozást gyakorló (50:50) nő alapította az egyesületet és felépített egy szexmunkások részére nyitott Tanácsadó Irodát. Az egyesület a „Kassandra“ nevet a hasonló nevű trójai jósnőtől kapta, akinek jövendőléseiben senki sem hitt. Ugyanígy éreztük magunkat az AIDS terjesztésében ránk irányuló általános gyanú miatt.

1987/1993 Megkérdöjelezzük a szexmunkásokon végrehajtott kötelező vizsgálatok arányosságát és ezzel sikert aratunk. Egy országos tanulmány szerint 9000 prostituált esetében kötelezően végrehajtott vizsgálat azt bizonyítja, hogy azok kisebb arányban fertőzöttek HIV/STI virussal mint más embercsoportok tagjai! „A prostituáltak kényszerü vizsgálata teljesen elkerüli az epidemiológiailag releváns csoportokat“ volt a következtetés az összes vizsgálati követelmény eltörlésére vonatkozó védőbeszédben.

Eközben a szexmunkások világszerte az alábbi jelmondattal tiltakoznak:

The virus is N O T on the D o l l a r – B i l l s !

2001
Végre jogi következmények: 
a kötelező vizsgálatok megszüntetése, bevezetésre kerülnek a név nélkül és ingyenesen végrehajtott HIV/STI° ° -tesztek, amelyek bárki számára, akik a fertőzés kockázatának különösen ki vannak téve igénybe vehetőek.

A fertőzés védelméről szóló 2001. évi törvény, 19. §-a
° Trossen, 1993 (annak idején a Wiesbadeni Egészségügyi Hivatal vezetője, országos szinten kozultálta a többi egészségügyi hivatal adatait 1991-ig visszamenően)

https://www.peterlang.com/view/title/39135?tab=aboutauthor (ISBN 978-3-631-45470-1)
°° STI = sexually transmitted infections = a szexuális úton terjedő betegségek gyűjtőneve
°°° a „Szövetségi Járványtörvény“, valamint a „Nemibetegekről szóló törvény“ alapján, amely a prostituáltakat külön nem nevezte meg
°°°° a fertőzés védelméről szóló törvény 19. §-ában került rögzítésre

A professzionális szexmunka területén a prostituáltak részére a más szakmákban honos jogi és társadalombiztosításjogi egyenlőséget követeljük, továbbá a büntetőjog rájuk vonatkozó külön törvényeinek eltörlését.

Prostituáltak egyesületei arról panaszkodnak, hogy a Büntető Törvénykönyv külön törvényeit eddig még nem törölték el. Ezen törvények érvényessége miatt megkülönböztetve érezzük magunkat. Biztonságunk érdekében elég számunkra a többi polgárra vonatkozó törvény, amely testi sértésre, nemi erőszakra, kényszerítésre és csalásra stb. vonatkozik.

Egyesületi tagság

Minden új elkötelezett tagot szívesen fogadunk, aki csapatunk munkájában részt kíván venni! Örülünk Önnek és segítségének.

Támogatói tagság

Anyagi támogatás nélkül eddigi tevékenységünket nem tudtuk volna ellátni. Köszönettel tartozunk minden egyéni adományozónak a nyújtott segitségéért!

Támogatóink & Szponzoraink

Unser

Leitbild